Főmenü

Powered by JoomlaGadgets

Az Önkormányzat gazdasági programja a 2006 – 2014. évekre

 

Magyarnándor község önkormányzatának célja, hogy községünk biztos, kiszámítható jövőjét megteremtsük, az önkormányzat szolgáltatásain keresztül lakóink komfortérzetét minél teljesebbé tegyük.

Gazdasági programunkban az önkormányzat hatáskörébe tartozó feladatokat, és azokat a fejlesztéseket, vettük számba, amelyeket a tervezési időszak alatt kiemelten fontosnak tartunk. A program irányokat határoz meg, és némely esetben állást foglal a különböző fejlesztési lehetőségeket illetően.

Gazdálkodás

A választási ciklus ideje alatt a kormányzati konvergencia program következményeként tapasztalható megszorítások ellenére biztosítjuk a község alapvető működőképességét. Takarékos gazdálkodással a kötelező feladataink finanszírozhatóságát, intézményeink fenntarthatóságát a ciklus végéig megoldhatónak tartjuk, de várhatóan további jelentős erőfeszítésbe kerül, hogy intézményeink pénzügyi stabilitását megtartsuk. Az önkormányzat forráshiányát, ha ez szükségessé válik, komoly intézkedések árán is a kezelhető mértéken kell tartani!

A pénzügyi egyensúlyhoz való közelítés érdekében fejlesztéseket, legtöbb esetben a felújításokat is csak jelentős pályázati források megléte esetén indítunk. Az ezekhez szükséges önrész biztosítására és az előfinanszírozásra a lehetséges legkedvezőbb konstrukciót kell megkeresni, nem zárva ki a hosszú távú elkötelezettség lehetőségét sem.

A helyi vállalkozásokat, ha egyéb jogszabályi akadálya nincs, előnyben részesítjük minden esetben (intézményi-, önkormányzati vásárlások és szolgáltatások), a gazdaságosság szem előtt tartása mellett.

 

Vagyongazdálkodás

A gazdasági program időszakát lehetőleg a vagyongyarapítás időszakának kell tekinteni. Gazdasági erőnkhöz mérten gyarapítani kell az önkormányzat vagyonát. Értékesítésre csak kivételes esetben kerüljön sor. Ilyen eset lehet azon vagyonelemek köre, melyek karbantartására nincs kellő forrásunk, vagy nem érdemes, nem gazdaságos megtartásuk és a távolabbi jövőben sem illik fejlesztési koncepciónkba.

 

A régi óvoda és a régi iskola épületeinek további hasznosításával egyúttal állagmegóvásukról is gondoskodunk, amellett, hogy bevételi lehetőséghez is jutunk.

Önkormányzati tulajdonú földjeink esetében a legjövedelmezőbb hasznosítást kell megtalálni.

 

Gazdaságfejlesztés

Munkahelyek, vállalkozások

Az új, 2007. január 1-jén életbe lépő rendezési tervben megjelölt területek továbbra is nyitva állnak ipari üzemek építésére (TSZ-major, a volt Szárító területe, a Takarmánykeverő stb.). A cél, hogy ezen területek ismét gazdasági célra hasznosuljanak, vagy gondoskodni kell területük teljes rehabilitációjáról együttműködve a tulajdonosokkal.

Háziipar-jellegű tevékenységek meghonosításának, a kézműipar, a bedolgozói rendszer kialakításának lehet a legjobb esélye a helyi foglalkoztatási gondok megoldásában. Mindezek mellett hatékonyabban lehet és kell utánajárni az ilyen befektetéseknek. Korszerű formában kell kiajánlani lehetőségeinket (területek, épületek, munkaerő), mert csak akkor találnak ránk az igazi befektetők. Az internet adta lehetőségeket igyekszünk kihasználni.


Mihamarabb ki kell dolgozni, és szigorúan alkalmazni kell a helyben adót fizető kereskedők védelmét célzó mozgó- és alkalmi árusok díjfizetési kötelezettségének szabályait.

Vissza kell szorítani a helyben jelentkező feketemunkát, a be nem jelentett, nem törvényes keretek között működő vállalkozásokat. A különböző önkormányzati juttatások mellett nem legálisan munkát vállalókat be kell vonni a közfeladatok végzésébe!

A helyi sajátosságok jelentős perspektívát mutatnak a gazdaságfejlesztésben. A program ideje alatt népszerűsítjük ezeket:

-A környék adottságai a fafeldolgozásban rejlő lehetőségek kihasználására kiválóan alkalmasak. Az ilyen vállalkozások megtelepedését segítjük.

-Elvi támogatással ismerjük el létjogosultságát a nagy jövő előtt álló biodízel készítésére alkalmas növények, és különböző más energianövények termesztésének. A mezőgazdasági nagyüzemek mellett van létjogosultsága a családi gazdaságoknak is a környéken. Támogatjuk szövetkezésüket talpon maradásuk érdekében.

-A méhészkedés ösztönzésére önkormányzati szintű szakmai rendezvények szervezési feladatait vállaljuk.

-Érdemesnek tartjuk foglalkozni vegyszermentes, biotermékek előállításával is. Az önkormányzat feladata a koordinálásban, a népszerűsítésben van, a gazdálkodók szervezeteivel együttműködve.

Turisztika

Szép természeti környezetünk egyre fontosabb, keresett „árucikk” lesz a jövőben.

A turisztika nem csupán a béke iparága, hanem a leggyorsabb jövedelmet termelő tevékenységforma is egyben.

2014-re el lehet érni, hogy Magyarnándor a mikrotérség egyik turisztikai központjává váljon. Ehhez térségi összefogáson alapuló fesztiválok, turisztikai attrakciók kellenek a szép természeti környezet mellett.

Több településsel együtt térségi művészeti és hagyománytisztelő fesztiválnak több napon át turisztikailag is jelentős hozadéka lehet.

A falusi vendéglátást meg kell szervezni, hogy az arra alkalmas épületekben, szobákban turisták lakhassanak. Anyagi támogatással ösztönözzük vendégszobák kialakítását! Ezeket a vendégszobákat az erre kialakított rendszerben közzétéve, reklámjukat támogatva rövid úton meg lehet teremteni az alapját a magyarnándori falusi turizmusnak. Ezért mielőbb be kell vezetni fakultatív tantárgyként az iskolában a falusi vendégfogadás alapjainak oktatását, hogy gyerekeink már némi szaktudással rendelkezzenek e téren.

A volt orvosi lakás hasznosítását turisztikai célú vendégházként képzeljük el. Erre akár vállalkozói tőke bevonásával pályázati fejlesztést tervezünk.

Először választható idegen nyelvnek, majd kötelezőnek bevezetjük az angol nyelv tanítását.

A 18 éven felüli érdeklődő magyarnándoriak számára alapfokú társalgási szintű ingyenes angol nyelvtanfolyamot szervezünk.

 

A környezet

Minden Magyarnándort érintő gazdasági, beruházási döntés előtt alaposan megvizsgáljuk azok környezetünkre gyakorolt hatását. Az erre alkalmas helyeken szorgalmazzuk az alternatív energiahordozókra épített fűtési és elektromos áram termelési módozatokat, az ilyen beruházásoknak támogatói, adott estben kezdeményezői vagyunk.

 

A környezet védelme, hulladékkezelés

A szép környezet, a hegyek, a tó érték, megóvása alapvető érdekünk.

Határozott lépéseket teszünk a szennyvízcsatornára való rákötések teljessé tétele érdekében.

A háztartási szilárd hulladékkezelésben olyan szolgáltatást kívánunk nyújtani, amely differenciáltan veszi figyelembe a hulladék mennyiségét. A hulladékgazdálkodást az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Társulás koncepciója keretében szervezzük, fokozatosan a szelektív hulladékgyűjtés felé haladva. A cserháthalápi hulladéklerakó telep teljes bezárását, az abban érdekelt önkormányzatokkal együtt technikailag is megoldjuk. Gondoskodunk az építési, bontási törmelékek legális elhelyezését szolgáló lerakóról. A hulladéklerakás tilalmát folyamatosan ellenőrizzük, rekultivációjával kapcsolatban megtesszük a szükséges lépéseket a természetnek való végleges visszaadásig a „kerepesi projekt”-hez igazodva.

Az állati tetemek elhelyezésére kialakítandó telep kistérségi szintű pályázatában továbbra is rész veszünk.

Magyarnándor közigazgatási területén határozottan fellépünk az illegális hulladéklerakókkal szemben. A környezet védelmére, a folyamatos ellenőrzésre mezőőri szolgálatot állítunk fel a környező településekkel, termőföld tulajdonosokkal együtt, de szorosan együttműködünk (napi kapcsolat) a természet védelmét fölvállaló szervezetekkel is. (Vadásztársaságok, horgász egyesület.)

 

A falu képe

Alapvetően a falusias jelleg megőrzését tekintjük községünk fejlesztési elvének. A falu összképe legyen vonzó, csalogató az erre járónak, az idelátogatónak.

Településünk minden közterülete ápoltsága, rendezettsége állandó gondoskodást igényel. A feladatban a lakókon kívül leginkább közmunkásaink tudnak segíteni. Munkájuk szervezését, egyéb közösségi feladatokat falugondnokra bízzuk. Olyan technikai feltételrendszert kell teremteni, ami segíti, megkönnyíti, hatékonyabbá teszi a munkát. (Kéziszerszámok, kisgépek, védőfelszerelések.)

A ciklus ideje alatt lehetőleg támogatásból beszerzünk egy többfunkciós kistraktort.

A vasúttal, közútkezelő vállalattal a saját területüket rendbe kell tetetni!

Magyarnándor legszebb, legrendezettebb portáinak elismerésére díjat alapítunk, amit minden évben nyilvánosan adunk át!

 

Fejlesztések, felújítások korszerűsítések

Fejlesztéseink alapjául Magyarnándor Község Településfejlesztési Koncepciója és annak Stratégiai Programja szolgál. A ciklusban a fejlesztési források elérésének érdekében törekedni kell arra, hogy konkrét tervek álljanak rendelkezésre. Arra törekszünk, hogy Magyarnándor a lehető legtöbb forráshoz jusson. A várható európai uniós fejlesztési pénzek magyarnándori felhasználhatóságának érdekében professzionális pályázatíró céggel kötünk sikerdíjas szerződést, akitől a lehető legtöbb területre kiterjedő pályázatfigyelést is elvárunk.

A pályázati lehetőségek mindenkori megragadásával a következő feladatok megoldását tekintjük a ciklusban, illetve azon túlmutatóan a legfontosabbnak:

 

  • A faluközpont építészeti rekonstrukciója, átépítése felszíni vízelvezetéssel és járdásítással. Az arra rászoruló helyeket: a patakpartot, sportpálya mögötti területet, a pincék környékét rendszeres gondozással, parkká alakításával újra bevonjuk a falu szép területeinek sorába.

  • Magyarnándor legrégebbi részét, az Ady Endre utcát annak rekonstrukciójával meg kell óvni a pusztulástól! A Pekár rendezését saját erőből végezzük el, és folyamatosan karbantartjuk az evangélikus temető eddig elhanyagolt környékét.

  • A község közúti bejáratait különös figyelemmel tarjuk rendben, a Cserháthaláp és a Debercsény felőli bejáratot a másik kettőhöz hasonlóan rendezzük, hogy méltóak legyenek az onnan érkezők fogadására.

  • A József Attila utca közterületeinek rendezését a rendezési tervhez igazítjuk. Végleges rendezésére pályázati úton látunk lehetőséget. Parkosításában a lakókkal összefogva érhetünk el szép eredményt.

  • A művelődési ház előtti tér végleges rendezése elengedhetetlen. A falu reprezentatív pihenőparkját, amelynek már a látványa is felüdülést jelent, itt képzeljük el.

  • A tervezési ciklusban új köztéri képzőművészeti alkotással gyarapítjuk Magyarnándort.

  • A Kossuth út menti temető támfal és a templom lépcsőjének megépítése, ide értve a lépcső közvilágításának megoldását is. (A már meglévő tervek felhasználása.)

 

Közintézmények korszerűsítését, mindenki számára elérhetővé tételét tekintve:

  • A körjegyzőség és a polgármesteri hivatal épületének és környezetének rendezése, felújítása elengedhetetlenné vált. Az épület erősen leromlott állapota miatt méltatlanok a munkakörülmények. A teljes felújítására pályázni szükséges!

  • Az egészségügyi központ és a fogorvosi rendelő felújítását és akadálymentesítésére pályázunk.

  • A művelődési ház és a könyvtár műszaki, szakmai problémáinak megoldása, az épület teljes megújítását igényli. Felújítására pályázatot nyújtunk be. A legsürgetőbb a fűtési korszerűsítés megoldása.

  • A sportöltöző, sportpálya valamint az iskolai sportpálya korszerűsítésével a sportolás körülményeit kívánjuk javítani.

  • Tervezzük a ravatalozó átépítését, bővítését, technikai korszerűsítését.

 

Bel- és külterületi utak, járdák felújítása, megépítése

Az Öt ház és az Újmajor lakóinak meg kell teremteni a faluba bejutás legalapvetőbb feltételeit. (Útfelújítás)

A József Attila utca út és járdaépítése vízelvezető árkokkal való ellátása, Radnóti utca felújítása, Mikszáth út végének befejezése, a Dózsa György utca és a Hársfa utca, a Dózsa György utca és József Attila utca összeköttetése, Kossuth utca járdásítása, a már felújított utcákban az árkok rendbehozatalának feladatai valószínűleg már a következő tervezési időszakba is átnyúlnak.

Építési telkek mielőbbi kialakításával, a rendezési terv adta lehetőségek szerint, esélyt kell adnunk a község lakosságszámának növekedésének! Letelepedési támogatás bevezetésével segítjük a letelepedni vágyókat.

Felülvizsgáljuk az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló rendeletünket, hogy az valóban ösztönző legyen.

Segítjük a víztározó működési engedélyének megszerzését. Rendezési tervkoncepciót készítünk a terület fejlesztésére. A legalapvetőbb infrastruktúra kiépítése is csak egy ilyen terv alapján képzelhető el.

A víztározó hasznosítása közösségi érdek, abban a tulajdonos önkormányzatok közös elhatározása döntő kell, hogy legyen.

A víztározóhoz való lejutás biztonsága érdekében portalanított út, de legalább egy biztos útalap építését célozzuk meg.

 

 

Hagyományok

Át kell gondolni a község hagyományrendszerét. A Bearatás rendezvénye a már megszokott időpontban megújításra vár. Létjogosultsága van egy Falunapnak is, amikor tényleg együtt van a falu, amikor gyermek, felnőtt együtt játszik. (A pünkösdi ünnepkör hagyományainak újraélesztése, vagy mondjuk: Nándor napján Nándorfesztivál.) A fesztiválok, ha jól átgondoltak, jól tervezettek, nem csupán a szórakozás alkalmai, hanem erősítik a falu lakóinak összetartozás érzését, és hírt adnak a településről a világnak. Minél komolyabb egy fesztivál, annál komolyabb az érdeklődés iránta, és annál nagyobb a hozadéka.

A falumúzeum kialakítása után kiállításon tesszük láthatóvá környékünk múltbéli életét, értékeinket, emlékeinket szakmailag korrekt kiállítás keretében. A kiállítás megrendezésére pályázatot nyújtunk be. Gondoskodunk nyitva tartásáról, látogathatóságáról.

 

Több települést érintő, több napos, turisztikai vonzerőt is jelentő komplex ún. összművészeti fesztivál meghonosítását kezdeményezzük a Feketevíz-patak-menti településekkel. (Csesztvétől Herencsényig)

 

Gondoskodás

Az idősekről való gondoskodást ki kell terjesztenünk az egyedülállók mellett általában azokra, akik rászorulnak, idősek, betegesek. A házi szociális gondozást tovább működtetjük. Kezdeményezzük annak kistérségi társulás keretében történő ellátását.

Szélesíteni kell a szociálisan rászorulók támogatására a szociális étkeztetést igénybe vevők körét.

Az általános iskolai gyermeklétszám gyarapítása érdekében beiskolázási támogatást vezetünk be, az eddigi támogatásokat megtartjuk. (Tankönyvtámogatás, iskolatej, utazási támogatás bejáró tanulóknak, étkezési hozzájárulás.) Ezek hatékonyságát az éves költségvetés készítésének időszakában felülvizsgáljuk.

A lehető legteljesebb mértékben ki kell használni a közcélú- és a közhasznú foglalkozatás lehetőségeit

A jelenleginél kedvezőbb támogatási rendszer kidolgozásával a fiatalok önálló lakáshoz jutására, Magyarnándorban maradására nagyobb figyelmet fordítunk.

A egyre súlyosbodó társadalmi különbségek az önkormányzatok szociális felelősségét várhatóan jelentős mértékben megnövelik. Ebből adódóan fel kell készülnünk a leszakadó rétegekről való gondoskodási igény növekedésére.

 

Az önkormányzat kapcsolatai

Minden olyan szerveződéssel folyamatos kapcsolatot tartunk, amelyik községünk jelene és jövője, fejlődése, céljaink elérése szempontjából fontosnak ítélünk, szem előtt tartva a kölcsönösség elvét is.

Így várhatóan további jelentőséggel bír a

Balassagyarmati Többcélú Kistérségi Társulásban való részvétel, a

Helyi Vidékfejlesztési Iroda szakmai segítsége,

LEADER akciócsoportban, Európai Területi Együttműködési Csoportosulásban, és

különböző településszövetségekben (CSERFA Egyesület) való részvételünk.

Testvér-települési kapcsolatainkat Ipolynyékkel egymás kulturális- és sportrendezvényeinek látogatásán, és közös rendezésén túl gazdasági kapcsolatokkal kívánjuk bővíteni, pályázatokon való közös részvétellel szeretnénk hasznos tartalommal megtölteni. Ennek érdekében, az együttműködés lehetőségeinek feltárására, fejlesztési elképzeléseink esetleges összehangolására konzultációkat szervezünk.

Hasonló együttműködés kiépítésére kapcsolatokat keresünk más uniós országok miénkhez hasonló méretű településeivel.

Helyben:

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a község civil szervezeteinek munkáját, évente legalább egyszer megbeszéljük a falu előtt álló feladatokat, rendszeresen kikérve véleményüket, javaslataikat.

Minden évben konzultálunk a magyarnándori nyugdíjasokkal egy erre a célra összeülő Idősek Tanácsa keretében véleményt kérve a falu dolgairól, terveiről csakúgy, mint ahogyan rendszeressé tesszük az egyeztetést a Magyarnándorban működő vállalkozókkal Vállalkozók Fóruma keretében a jelentősebb döntések, a költségvetés készítése előtt!

 

Őrszoba kialakításával hatékonyabb szolgálatot várunk el a Polgárőr Egyesülettől.

 

Közoktatás, művelődés, kultúra, sport

Általános iskola és óvoda

Az oktatás szakmai szintjének emelését, a nevelés eredményességét, segítő programok, fejlesztési elképzelések támogatását, az iskolánkat igénybe vevő gyerekek felkészültségét és életesélyét növelő, a tehetség kibontakoztatását, a lemaradók felzárkóztatását önkormányzatunk a legfontosabb feladatok közé sorolja. Az iskolai rendezvények, tanórán kívüli megmozdulások (előadások, koncertek, versenyek, tárlatok, stb.) által is gazdagodnak tanulóink. Az önkormányzat számít a pedagógusok innovációs készségére, új elképzelések kidolgozásában. Ehhez erejétől telhetően minden támogatást meg is kíván adni.

 

Az előttünk álló években várhatóan a gyermekek számának folyamatos csökkenésével vagyunk kénytelenek számolni. Az ebből következő fenntartói gondok (állami normatíva csökkenés, csoportfinanszírozás) ellen hathat, ha az ott folyó szakmai munka színvonala eredményeként vonzóbb lesz az iskola és az óvoda. A pedagógiai program áttekintésével ki kell alakítani az intézmény jövőképét, legrövidebb időn belül ki kell dolgozni az intézmény megmaradásának, a lehetséges mikrotérségi intézménnyé alakításának stratégiai tervét. A térségben lakók figyelmét fel kell hívnunk az iskolánkban elért eredményekre!

Meg kell oldani az évek óta gondot jelentő iskolai tornaterem beázási problémáját, az iskolai sportpálya korszerűsítését, kemény bitumen kiváltását, lelátó készítését és az esti világítást!

Javítanunk kell a napközis konyha ellátási színvonalát, értékelni kell a vállalkozói szerződésben foglaltak megvalósulásának tapasztalatait!

 

Közművelődés

Újra kell gondolni a községi könyvtár jövőjét! A mai kor igényeinek megfelelően átalakításra, bővítésre, korszerűsítésre szorul, a teljes akadálymentesítéssel együtt. Ha más lehetőség nem mutatkozik, új helyre költöztetjük, hogy a maitól jobban betölthesse szerepét. Gyerekeink olvasóvá nevelése a jövőjüket, pályájukat, tanulmányi eredményeiket határozza meg.

A művelődési ház, mint kulturális szolgáltató intézmény újraalapítását tervezzük, lehetőség szerint térségi feladattal.

A tizenéves fiatalok szabadidős tevékenységét, közösségi életét segítjük a feltételek minél színvonalasabb megteremtésével, általuk is elfogadott szervező, animátor megbízásával.

 

Civil szervezetek

Az ismét remekül működő Nyugdíjas Egylet kapcsolatainak bővítését, programjainak megvalósítását szakmailag és anyagilag, pályázatok írásával is támogatnunk kell, hogy minél többeknek tudják tartalmassá tenni a nyugdíjas éveket.

A Magyarnándorért Közalapítvány munkájára a továbbiakban is számítunk az alapító okiratban lefektetett feladatok megvalósításában.

A Rézparti Horgász- és Környezetvédő Egyesülettel meglévő együttműködésünk további fejlesztése a község javát szolgálja. A Rézparti víztározó kezelésében eddig végzett tevékenységük, eredményeik, a víztározó jövőjének meghatározásában való véleményalkotást biztosítja. A horgászturizmus minél magasabb szintre fejlesztése elemi érdeke községünknek.

Turisztikai szempontból is fontos szerep jut a Tókerti Vadász és Természetvédelmi Egyesületnek. A  vadászturizmus fejlesztése önkormányzatunk számára is fontos.

 

A sportegyesület működési feltételei megváltoztak a megyei II. osztályba jutással. Mindent megteszünk a pálya korszerűsítéséért és a sportöltöző bővítéséért, hogy méltó lehessen egy II. osztályú csapathoz.

Működésük biztonságos technikai és anyagi feltételeit meg kell teremteni! Ehhez az egyesület vezetésével való hatékony együttműködés révén juthatunk el.

 

 

Kommunikációs csatornák

Minden évben Nándor napjához kötődően tartunk falugyűlést.

Új magyarnándori honlapot készítünk, megtöltjük tartalommal, és folyamatosan karbantartjuk.

A helyi csatorna (Magyarnándor TV) fejlesztést érdemel. El akarjuk érni, hogy technikailag alkalmas legyen mozgókép közvetítésére is. Meg fogjuk oldani, hogy a képviselő-testületi üléseken történtek megjelenjenek a helyi csatornán, legalább felvételről.

Az információhoz való hozzáférés fontossága miatt bővíteni kell a kábeltelevízió szolgáltatását, lehetőleg áremelés nélkül. Erre ösztönözzük a kábeltelevíziót működtető vállalkozót.

Rendszeresen, kéthavonta megjelenő Magyarnándori Levelek című újság készítésére szerkesztő-bizottságot hozunk létre.

Azon őrködünk és dolgozunk, hogy a programunkban vállaltak mielőbb megvalósuljanak, és ezzel Magyarnándor elindulhasson egy újabb fejlődési pályán az itt lakók megelégedésére. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, bízunk minden magyarnándori polgár támogatásában, segítségében.

 

Magyarnándor, 2007. október 18.

 

A Gazdasági programot a képviselő-testület 2007. október 18-ai ülésén elfogadta.

 

 

Módosítás: (2010. július 29. csütörtök, 15:34)